Kissé romos ház Wilard szélén - Watson "kúria"

*Éppen a konyhában csinált magának egy bögre teát. mikor meghallja a kopogást. Nem törődik a kinézetével, megjelenik úgy ahogy van. Egy egyszerű bordó ruhában, és egy fehér fűzősféle felsőben. egyik kezében a bögréje, másikban pálcája, és bűbájjal ajtót nyit. Fekete haja kicsit kócosan hullik arcába, nem várt látogatót. Mikor észreveszi ki az, szemei egy pillanatra elkerekednek, majd visszatér nyugalma, és beinvitálja a férfit a nappaliba.*
- Nahát, nem vártalak. Gyere be, csinálok neked egy teát ha kérsz... *lép félre, majd kíséri be a férfit, és kicsit elidőzik a konyhában, és egy bögre újabb teával jön vissza és adja oda a férfinak, és eközben megvillan a gyűrűje amit Willtől kapott Ha a férfi leül, ő is letelepedik vele szemben.*

*Nem igazán számít arra, hogy Cassy nyit neki ajtót. Az ő szemei is elkerekednek.*
- Hát... én csak a Watson gyereket keresem. Beszélnem kell vele... *Mondja, viszont Cassy már megy a konyhába teát csinálni, így nem tehet semmit, kéntelen bemenni, és leülni.*
- Öhm... köszönöm. *Veszi át a bögrét, majd lassan belekortyol.
A gyűrűt meg természetesen észreveszi. Fura is neki, mert a múltkor nem látta a kezén. Elég szép és drága darab. Vajon honnan van neki? Eddig is megvolt, hogy nem hordta? Vagy...? Nem akar arra gondolni, de kénytelen. Reménykedik, nem bizonyosodik be, hogy gyanúja nem alaptalan.*
- Nincs itthon, ugye? *Mármint Willre gondol.*

*Leül Roberttel szemben és onnan mered, élete másik nagy szerelmére. Két férfi van az életében, és most elkötelezni készül magát az egyikhez, aki talán nem annyira illik hozzá, de szereti őt. Nehéz szakítani Roberttel is, mert volt pár kellemes éjszakájuk, és megkedvelte akaratlanul is, a múltkori sütizés után.*
- Hát, nekem is kellene, de még nem bukkant elő. Legutóbb azt rebesgette hogy Tibetbe szeretne menni. *jegyzi meg a nő, belekortyolva a teába.*
- Nem, nincs itthon, ezt jól gondolod. *mondja, mert ő sem látta már egy ideje a kedvesét, és ahogy mozog a keze, a gyűrű is csillog.*

*Egyre jobban elárasztja az elméjét a kétely, hogy talán mégis igaz a feltevése. Nem akarja bevallani magának, de szinte már biztos benne.*
- Tibetbe? A fenébe... *Reméli, hogy nem ment el Tibetbe. Nagyon nem. Az szívás lenne. Maximum még a Kaguya fiút szervezhetné be tanúnak, de a Watson gyerek mégis jobb lenne.*
- Kár... *Sóhajt eget. Fejében most két dolog kavarog. Az egyik, hogy hogyan fogja lecsukatni Anort. A másik meg a gyűrű. Ismételten rátéved a pillantása, ahogy megcsillan. Ez nem egy régi darab, hiszen még teljesen újnak tűnik. Vajon kitől kapta? És miért? A válasz már körvonalazódik a fejében. Lehunyja a szemét, majd halkan megszólal.*
- Eljegyzett? *Fura lehet a semmiből a kérdés, de már nem bírja tovább. Leteszi a bögrét, majd valamelyik berendezési tárgyat kezdi el vizslatni. Nem mer Cassyra nézni, fél az árulkodó arckifejezéstől.*

*Szinte látja a férfi belső vívódást, de ő is döntéshelyzetbe kényszerült, és mivel ugye Will kérdezte meg hamarabb, őt választotta. Meg persze, hogy megkomolyodott, már nem szeszélyes, vad suhanc, hanem egy felnőtt férfi, és őt nem zavarja a kor.*
- Hát azt mondta arra megy, kicsit megnyugodni, és összeszedni magát, és még nem jött vissza. *mondja, de nem aggódik kedveséért, tudja hogy tud magára vigyázni, azt meg nem tartja lehetségesnek hogy ismét meghalt, akkor arról már tudna.*
- Valóban az. *ért egyet, majd ismét kortyol, és amikor a férfi megkérdezi, bólint. tudta hogy eljutnak ide is, de hogy iylen hamar?*
- Igen, nemrég megkérte a kezemet, és igent mondtam neki. *mondja, ki kissé megrebbenő hangon, hiszen most először mondja ki hangosan hogy elkötelezni készül magát.*

*Elkésett. Valahogy érezte, hogy lépnie kell, de mégsem tette meg. Igen, ismét csalódott. Sajnos amilyen szerencsés a munkájában, amilyen jó nyomozó, annyira nem tudja megoldani a saját életét.*
- Értem. Viszont ha visszajön, akkor légyszíves szólj neki, hogy jöjjön be a parancsnokságra, vagy ha oda nem akar, akkor látogasson meg a házamban. *Jobbat nem tud. Most nem fog utánamenni Tibetbe.*
- Értem. *Bólint egyet. Majd kezei akaratlanul is ökölbe szorulnak. Lehorgasztja a fejét. Sóhajt egyet. Mintha egy világ tört benne össze. Pedig.... ennek így kellett lennie. Végül is Cassy nem volt az övé. Nem éltek együtt, nem "jártak". Csak eltöltöttek pár kellemes órát. Mégis úgy érzi, egy darabot téptek ki belőle.*
- De... *Szólal meg, de még mindig lehorgasztott fejjel. Nem néz a nőre. Hangja halk.* de... ő csak egy gyerek. Mit tud nyújtani neked egy gyerek? *Kérdi. Természetesen tudja, hogy Will már elmúlt 18, viszont neki még gyerek.*

*Felsóhajt, mert ő is tépelődött éppen eleget hogy mi lesz Roberttel. Vonzódik hozzá, még mindig, nem csak egy pár kellemes óráért lett az övé amikor lefeküdtek, de a férfi a jelek szerint semmit nem szándékozott lépni, pedig... jó férj lehetett volna belőle.*
- Rendben van átadom neki hogy kerested, és hogy ha ráér keressen meg téged. *biztosítja a férfit, miközben a gyűrűjét babrálja zavartan. Feszélyezi a helyzet őt is, de nem tud mit tenni. Sajnálja hogy így alakult, de Robert független lény, nem biztos benne hogy valaha is elvette volna, az meg veszélyes dolog lett volna.*
- Quini nem olyan gyerek mint amilyennek látod. Tudod, én is ezt hittem amikor először találkoztunk és megveszett a két szép keblemért. Aztán elhagyott a kislány miatt akit szeretett, és én csak kaland voltam neki, ennek ellenére sajnáltam amikor meghalt. Később visszajött, és nem küldtem el, mert komolyan beszélt, megöregedett. Robert, egy 18 éves fiú halt meg, de egy érett férfi jött vissza hozzám, amire szükségem van. És te nem tettél, mondtál semmit, ami arra adott volna okot, hogy veled legyek. Volt pár kellemes óránk, szép éjszakánk, de sosem éreztem azt hogy a lelkem mélyén lapuló dolgokról beszéljek veled. Te nem vagy gyilkos, mint mi, mi összeillünk, már csak hivatásból is. Igen, szeretem őt a magam módján, és ő is szeret engem, ha nem tenné, nem kért volna tőlem olyasmit, hogy adjam fel a szabadságom, és menjek hozzá. *fejtegeti a gondolatait, most először nyíltan és őszintén, hogy miért a másik, és miért nem robert. Mert őt is választhatta volna.*

*Ő is tépelődött eleget, de soha nem tudta rávenni magát, hogy komolyra fordítsa a dolgot a nővel. Ő egy auror, folyton küldetésben van, folyton a rosszfiúk után szaglászik. Kinek kellene olyan férj, aki eltűnik hónapokra és még azt sem mondhatja meg, hová megy?*
- Köszönöm. *Mondja majd ismét iszik a teájából. kezd kiszáradnia szája. Közben végighallgatja a nőt. Kezei ismét ökölbe szorulnak, de sikerül megtartani az önuralmát. Nem veszítheti el a fejét, egyszerűen nem szabad.*
- Sajnálom... de én nem vagyok az az elkötelezhető típus. Igazándiból... bevallom, még soha senkivel nem voltam úgy együtt. Úgy hosszabb ideig. Csak futó kapcsolataim voltak. Egyszerűen képtelen vagyok bárkinek is azt mondani, hogy költözz ide. Vagy hasonlók. És persze utána hoppon maradok, mert a nők tartós kapcsolatra vágynak. És nem rám. Nekik egy férfi kell, aki mellettük van, és nem tűnik el hónapokra úgy, hogy nem is szól semmit. Meg nem olyan, akit bármikor kinyírhatnak. *Felpillant a nőre, és a szemeibe néz.*
- Megértem, hogy a Watson fiút választottad. És... remélem, hogy boldogok lesztek együtt. *Most legszívesebben farkas alakba változna, egészen Tibetig futna, és nekiugrana Willnek. De nem teheti meg. Nem ölhet meg valakit azért, mert elvette a szerelmét.*

*Cassynek éppenséggel kellett volna, ha úgy adódik, de nem biztos benne hogy ha kettejük kapcsolata valaha is komolyabbra fordult volna, mit remélhet. Házasságot? további szép éjjelek? Hosszú magányt?*
- Igazán nem tesz semmit. *feleli kimérten, és késztetést érez hogy odamenjen a férfihez, átölelje, és megmondja neki hogy rossz vicc volt, egy álom, és most felébred, de nem teheti, mert sajnos ami történik az a valóság.*
- Nézd, nekem az életeddel, önmagaddal nem volt semmi bajom. Az a bajom, hogy olyasmiket beszélsz, amik nem így vannak. Nekem kellettél volna, még kellesz is, még mindig vágyom rád, de már nem tehetem hogy most megcsókollak, és ezt folytatjuk másutt. Pedig szeretném, és nem bánnám hogy eltűnsz, mert tudnám hogy úgyis visszajössz, és vagy oylan ügyes hogy nem öleted meg magad. *mondja, szomorú szemekkel, mert abban biztos hogyha történne valami Willel, akkor nem adná fel, hogy megszerezze a férfit. De erre előre láthatóan nem sok esély van.*
- Én is remélem, hogy leszek vele olyan boldog, amilyen veled szerettem volna. *teszi hozzá, és vágyakozó szemekkel néz Robertre, egy oylan férfire, aki már nem lehet az övé.*

*Pedig ő mennyire szeretné, ha a nő odamenne hozzá, azt mondaná, hogy ez csak álom, végigsimítana a borostás arcán, megcsókolná, átölelné. Érezhetné az illatát, amitől folyton elborul az agya, érezhetné a közelségét, amitől nem tud szabadulni. De ez nem így van. Cassy nem fog odamenni, mert ő már Willé. És Robert megint hoppon maradt. Mint mindig.*
- Az a gond, hogy már késő. El elb*sztam, de elég rendesen. Mint mindent. Nem véletlenül nincs senkim. És most hiába mondod, hogy vágysz rám. És hiába mondom, hogy vágyom rád. Hogy megőrülök érted. Hogy folyton rólad álmodom. Egyszerűen nem tudlak kiverni a fejemből. Azt hittem, hogy csak páréjszakás kaland leszel. De... nem. És megőrjít, hogy tudom, a Watson gyerek fog hozzád érni, ő fog megcsókolni, ő fog átölelni. *Mély levegőt vesz. Talán még soha életében nem ebszélt ilyen őszintén egy nővel. Kontrollálnia kell magát, hogy mit mond, és mit tart meg magának.*
- Volna... utálom ezt a szót. *Mondja kicsit emelkedett hangnemben. Lehet, hogy le kéne lépnie, hogy nyalogassa a sebeit... mint mindig.*

*Látja a férfi szenvedését, és nyilván ő is látja hogy ő maga sem éppen boldogságtól repes. Érezni szeretné a borostát, és a szúrós szakállt, szeretné érezni a férfi jellegzetes illatát, amitől meg tud bolondulni minden érzékszerve.*
- Késő. Mindketten elb*sztuk, ha már itt tartunk. Én is nagyon sajnálom, és hidd el visszacsinálnám néha, mégis máskor meg helyénvalónak tűnik. Nehéz ezt kimondani, megfogalmazni még nehezebb, de érzem a kétségeket vele is veled is egyaránt. Nem tudom mi lesz ebből, és azt sem mi lett volna veled. De Remélem valami jó fog kisülni belőle, és ezúttal nem ölik meg Quinit. Ennek ellenére, én szeretlek, Robert, bármilyen rövid ideje ismerlek is, de szeretlek, és ezen nem fog változtatni hogy Quinit is szeretem. Ez nem fog elmúlni, de nyilván ostobaságnak tartod... *fordul el kissé keserű szájízzel, mert szintje hallja a férfi gondolatait. Hogy miért lesz Willé ha őt szereti.*
- Volna, oylan sokszor használjuk, és minek? A múltat nem lehet meg nem történtté tenni sajnos. *sóhajt fel, és megereszkednek a vállai.*

*Robert nem sokszor néz Cassyra, de amikor igen, látja, hogy ő sem repes az örömtől. Itt van két ember, akik szeretik egymást, viszont saját hibájukból kifolyólag nem szerethetik egymást. Nehéz helyzet.*
- Szeretsz? Cassy, miért gyötörsz? Miért mondod nekem mindezt? Hogy még rosszabb legyen? Mert tudom, hogy nem lehetsz az enyém? Ez az elégtétel, ugye? Hozzámész ahhoz a kölyökhöz, és utána még azt mondod, hogy szeretsz? Nem értelek... * Hangja kicsit emelkedett, de nem kiabál.
Ő valahogy nem tudna két embert szeretni egyszerre. Lehet, hogy lehetséges, neki nem menne. Vagy ha mégis, akkor választana, és kitartana az mellett, akit választott. Nem mondaná a másiknak, hogy mennyire szereti.*
- Azt hiszem... azt hiszem, hogy megyek. Sajnálom, Cassy... Tényleg. Ha lezártam az Anor Azgardos ügyet, áthelyeztetem magam valahová. Messze tőletek. Talán akkor jobb lesz. Neked is, és nekem is. Akkor talán el tudsz felejteni, és nem lesz bűntudatod miattam. Sajnálom, hogy beléptem az életedbe, és választanod kellett. De remélem, hogy Will ugyanúgy fog vigyázni rád, ahogy én tenném. *Hangja ismét halk. Feláll, farkas alakba változik. Nem érdekli, hogy Cassy megtudja, mivel tudja, úgysem árulja el a titkát. Odamegy a nőhöz, megnyalja a kezét, majd távozik a házból. Nyitott ablakon, ajtón, bárhol. Fut, messze el innen. Valahová, bárhová. Űzi a lelke, a szíve, az esze.*

*Fájdalmasan fordul vissza a férfi felé, és szomorúan mosolyodik el.*
- Nem, nem kínozni akarlak, csak elmondtam az igazat. Sok mindent mondhatnak rám, nekem, de azt nem hogy hazudok. Tényleg szeretlek, annak ellenére hogy Quinihez megyek, de azzal jobb lett volna ha nem mondom ki, és egy idő után felemészt a puszta vágy az érintésed után? *mondja fájdalmasan, elkínzott hangon. Ennél nagyobb kínt még nem érzett Anor Cruciatusai alatt sem.*
- Én is sajnálom, és remélem, őszintén remélem beválik a jóslatod, neked meg akkor majd... sok sikert a toviábbiakhoz, és...*és nem tudja folytatni, mert hiába erőlteti meg magát, kerül emberfeletti erőfeszítésbe visszatartani a könnyeit, azok mégis előtörnek, és ő dühödt mozdulattal söpri le az árulkodó vízcseppeket.*
- Az istenek vigyázzanak rád... *suttogja a távolodó férfi után, egy ősi hit isteneihez fohászkodva, hogy szerelmének ne essen baja, se most se másmikor. Sokáig néz a távolodó farkas után, az ajtóból, amit kinyitott neki, és kavargó érzelmekkel rogy le a kanapéra, és tör ki hangos zokogásba, míg csak el nem nyomja valami álomféle.*

» Oswald kúria
» William Quentin Watson