Erkély

*Aprót bólintottam, mikor a nevemet ízlelgette, s tulajdonképpen nem is csodálkozom, hogy elfelejtett. Továbbra is mosolyogtam, de hát... Én mindig mosolygok. Komoly oka van, ha mégsem.*
- Szervezkedés bizony! *Terült el egy hatalmas vigyor az arcomon.* - Még el kell intéznem egy csomó mindent estére. *Aztán kissé értetlenül nézhettem, míg rájöttem miről beszél. Ma már péntek van!* - Jah, igen, ma. Csak tudod, elég sok embertől érdeklődtem már meg ugyanezt tegnap, és rögzült a kérdés. *:D Mosolyogva végighallgattam, de mondandója vége felé már teljesen ledöbbent arcot vághattam. Közelebb léptem, s jobb kezemmel a korlátra támaszkodtam.*
- Punnyadásnak hívják... *Suttogom a fülébe, mikor ismét közelebb hajolok hozzá.* - Nem engedhetem, hogy egy ilyen érdekes lány péntek estéje punnyadással teljen... *Szerettem volna még egyszer látni a reakcióját. Ezután elhúzódtam, a másik kezemmel is nekitámaszkodva a korlátnak. Sallyre néztem, úgy folytattam, valamivel hangosabban.*
- Lesz egy kis buli este. Remek móka lesz, gyere el...! *Kértem kedvesen mosolyogva, a szemeibe nézve.* - Kérlek! *Tettem hozzá.*

*Nem várt mozdulatára felvontam a szemöldököm, és csodálkozón elmosolyodtam. Jól esett az érintése, kifejezetten jól. De még csak másodikos. Ezt észben kell tartani.*
- Élvezem nézni, hogy reagálsz. *Feleltem vigyorogva, de mosolyom szelídült, mikor folytattam.* - Szép vagy, mikor elpirulsz. És amikor mosolyogsz. Mosolyogj többet! *Kértem kedvesen, majd megszakítva a szemkontaktust, a kastély falát kezdtem bámulni, azon is egyetlen pontot. Remélem nem pirultam el. Régen mondtam már ennyire őszinte bókot valakinek.*
- 9-kor gyülekezünk a nyugati toronyban. Nem leszünk sokan, de főleg csak felsőbbévesek. *Itt ismét rá pillantottam szélesen mosolyogva.* - De nem fogod magad rosszul érezni, te az én kiemelt fontosságú vendégem leszel!

*Nem válaszoltam, csak elmosolyodtam, valójában én is észrevettem, hogy ma különösen szép, hisz rengeteget mosolyog.*
- Nagyon örülnék neked! *Vágtam rá gyorsan, hiszen tényleg jobban érezem magam, mikor ő is a közelemben van. Illetve... most jól érzem magam.*
- De ha nincs kedved, nem erőltetem... Mindenesetre, tudod merre van a nyugati torony? Ha nem, majd elkísérlek! *Mosolyodom el, tényleg szívesen elkísérném, addig Alex tartaná a frontot és biztos megértené.*
- Lesz zene, szerzünk piát, kaja is lesz, ha megéhe... a pia! *Eszembe jutott, hogy még a piáról is gondoskodnom kell.*
- Ne haragudj, el kell mennem. Még egy csomó dolog van, amit intézni kell. Ne haragudj. *Kértem bocsánatot még egyszer. Mielőtt elsiettem volna, még visszaszóltam.*
- Küldj majd baglot, hogy eljössz-e!

Másnál talán szokatlan lenne, hogy a füle mögött szénceruzával mászkál a folyosókon, nálam ez teljesen megszokott volt. Az ablakok másik oldalán az első hó hullott, hatalmas pelyhekben, én pedig valami alkalmas helyet kerestem, hogy megörökíthessem. Kezdett kicsit elegem lenni a munkából és a tanulásból, úgyhogy úgy döntöttem megengedek magamnak egy kis lazítást. Talán kicsit kitisztul a fejem a hideg levegőn és utána jobban fog menni.
Kilépek az egyik erkélyre, ahol meglepetésemre már van valaki. Általában gondban voltam az alsóbb évesek neveivel, de az övé pont eszembe jutott. Ami azt illeti illik is tudnom a nevét, elvégre nem százezren járunk ebbe az iskolába és már őt is öt éve eszi itt a fene.
- Szia.
Köszönök, miközben behúzom az ajtót magam mögött és lesöpröm a havat a párkányról. Felülök a párkányra, a falnak támasztom a hátam és felhúzom a lábam. Előveszem a mappát, kihalászok egy lapot, majd leveszem a ceruzát a fülem mögül és csendben rajzolni kezdek. Abban a pillanatban, hogy megláttam megfogott a kép, a nyitott ajtó, szemben a korlátra támaszkodó lány a hátérben pedig a birtok a hóeséssel. Néhány halvány vonallal felvázolom a körvonalakat, majd kicsit közelebb hajolok és elkezdem a részelteket is kitölteni. Amikor rajzolok elszáll minden gondolat, minden gond, csak én vagyok és a papír, örök küzdelemben, hogy vajon képes vagyok-e azt visszaadni amit láttam.

A vonalak kezdenek összeállni, bár még az árnyékolás hiányzik, lassan kezd kivehetővé válni a rajz. Bár a pálcás hadonászás nem ment a rajzolt képeket egész könnyen életre tudtam kelteni, ezzel a mostanival is ez volt a célom. Éppen felnézek, hogy pontosítsam Miriam derekának a vonalát, amikor felteszi a legáltalánosabb kérdést, amit csak el lehet képzelni.
Mit is válaszoljak? Meséljem el, hogy mennyi időt és energiát ölök a kísérleteimbe hetek óta és semmi eredménye? Meséljem el, hogy egyszerűen nem tudok rájönni hogy merre is kéne indulnom? Vagy azt mondjam el, hogy bár valamennyit fejlődtem még mindig egy negyedéves szintjén állok ha pálcás varázslatokról van szó? Ez az apró kérdés egész életem lényegére kérdezett rá. Órákon át tudnék panaszkodni és emlegetni az igazságtalanságot, hogy másnak miért megy olyan könnyen és nekem miért nem. Hogy miért kerültem ebbe az iskolába, ha utolsó leszek az utolsók közt. Olyanokkal vagyok egy szinten akik a hat év alatt csak szórakozásból jártak ide és tettek magamról a jegyeikre, mert apuci úgyis eltartja őket. Az aranyvérűeknek én vagyok a negatív példa, a sárvérű, aki alig tud varázsolni, és persze ezt a származásomra fogják. Megállom, hogy felsóhajtsak és csak annyit válaszolok.
- Kicsit fáradtan, de megvagyok, köszi. És te? Úgy hallottam beteg voltál.

Próbálok Miriamra is figyelni, miközben folytatom a rajzot. Most nem akarok minden részletbe belemenni, varázslattal alakrom majd kiegészíteni a rajzot, csak nagyjából akarom megfogni a pillanatot, hogy emlékezzek rá és ne legyen túl nehéz dolgom utólag.
- Nekem már néha kicsit elegem van a kastélyból. Szép hely, szeretek itt, de ennyi év után már szeretnék egy kis változatosságot.
Mikor kimondom jut eszembe, hogy most lehet megkapom a magamét, elvégre én választottam hogy maradni akarok még egy évet. Én döntöttem úgy, hogy nem akarok még dolgozni, bár ilyen képességekkel jó eséllyel talán csak a miniszter személyes vécépucolója lehetnék.
- Neked nem hiányzik egy kis változatosság? Akár csak néhány nap, amikor kiszabadulhatsz a falak közül?
Pont addigra végzek, mikor megkérdezi, hogy megnézheti-e.
- Igen, ha készen lesz.
Mondom, miközben elrakom a papírt.
- De még nem az. Légy türelmes.
Mondom halvány mosollyal. Leszállok a vastag párkányról és hónom alá csapom a mappát.
- Nincs kedved meginni valami meleget? Én kezdek fázni.

Kinyitom az ajtót és magam elé engedem a lányt, majd behúzom magunk után. Itt bent már jelentősen melegebb a levegő, most érzem csak, hogy mennyire áthűlt a ruhám és a bőröm felszíne. Elindultunk a folyosón a szobám felé.
- Most akkor hogy is van? Amikor tudsz hazamész, de sokkal jobban szeretsz itt, mint a mugli világban?
Az ilyen dolgok mindig megütik a fülem és általában nem átallok az illető orra alá dörgölni, hogy valami következetlenséget mondott. Nem bántó szándékkal, de néha jól esik cukkolni egy kicsit az embereket, főleg a lányokat.
- A tanulás hogy megy? Mennyire hajtanak ki titeket?
Mint tanársegéd elég sokat jár az agyam a fiatalabbak tanulmányain, gondolkozok, hogy miben tudok nekik segíteni, anélkül, hogy túl könnyűvé tenném a dolgukat. Ha megkeresnek mindig szívesen segítek, de nem akarom, hogy valakinek azért ne tudjak segíteni, mert kis elsőéves félénk lányka és nem mer odajönni. Közben megérkezünk a szobámhoz, ahol jókora rendetlenség, főként elhajigált papírok fogadnak minket. Kicsit szégyellve magam Miriamra nézek, majd előveszem a pálcám és egy intéssel mindent a helyére utasítok. A tűzhelyhez lépek, egy koppantással meggyújtom, majd a lány felé fordulok.
- Mit kérsz? Tea, kakaó, forralt bor? Esetleg valami mást?