Nyugalom terme

A szőnyegen a folt egyre szélesedik, sőt, lassan már elveszik a szőnyeg is, és egy kis tó jön létre. Nem nagy csak olyan méterszer méter átmerőjú, és a víz alatt egy apró mozgó fekete folt látszik, ami egyenlőre nem jön feljebb csak kőröz. A víz nem hideg, ha valaki belemártaná a kezét, majdnem meleg lenne a víz. Közben a székek, és fotelok sem maradnak változás nélkül, a fotelek bambusz székekké válnak, és a kis tavat szabályos nád réteg növo be fél kör alakban. A végén még pár tavirózsa levék is megjelenik.

Ahogy a változás egyre előrébb halad, úgy lesz a levegő is egyre oylanabb, mintha csak egy tóparton lennének. A szőnyeg rojtjai fűszálakká szelidültek, és a berendezés pedig bokrokká, fákká. A mozgó fekete folt, pedig emelkedni kezd, a víztükör felé. Látszik hogy van némi alakja, kezei meg lába, bár a lába inkább uszonyos láb. Feljebb úszik, és már látszik hogy egy picike emberke az illető. Kidugja a fejét a tóból, és megriad amikor meglátja a két fiatalt, és elbújik az egyik tavirózsa levél mögé, és onann néz ki félve a fiatalokra.*

A tóparton guggolókat figyeli nagy sárga szemeivel, amik hamarabb mennek el egy kígyónak mint neki. De nem veszélyes, effelől nyugodtak lehetnek a gyerekek. A kedves mosolyora és szavakra ki is araszol a levél mögül, és lassan, félősen elindul a fiú keze felé, ő magabiztosabbnak tűnik. Menet közben szemügyrevehető, hogy nem nagy, akkora mint egy méretes keszeg, szóval simán elfér egy ember tenyerében, és hosszú sötétkék haja van. A szeme sárga, mint egy kígyóé, és tágra nyíltan szemléli most a környezetét. Érti mit mondanak neki, de nem szólal meg amíg oda nem ér. Akkor megszólal.
- Marcel. *csak ennyit mond, és nem többet. *

*Ahogy közeledik, úgy lehet látni, hogy a bőre pikkelyes, nem mindenhol, de a vállán például igen, és a dereka táján is. Nemesebb részeit, egy bonyolultnak tűnő ruhadarabbal takarta el, ami valószínűleg valami erős növényből készült. Ahogy odaér Greghez, megérinti vékony hártyás kis kezével a fiúér, majd lassan átevickél Leila kezéhez is. Azt is megérinti, és visszaúszik a fiúhoz.*
- Nem vagytok gonosz mágusok. *közli, és belemászik a fiú tenyerébe, és lelógatja a lábát.*

*Figyelmesen meregeti a szemeit, hol az egyik hol a másik fiatalra. Valamit tudhat, mert hirtelen elmosolyodik, és kivillanak, szabályos, de mégis tűhegyes kis fogacskái.*
- Érzem hogy nem vagytok. *szólal meg, majd kissé félredönti a fejét, és haja követi a mozdulatot. CSeppet sem vizes, pedig most szállt ki a vízből.*
- A tóban lakom. És régen itt is. Volt tó, ahova fel jöttem. *mondja kicsit tagolva a mondatot, mert régen beszélt már emberi nyelven, és nem teljesen tudja, hogyan is kell ezt.*
- Csak a sok gonosz. Varázsló, becsinálta ezt a. Szobát is, és megszűnt. A tavam. *mondja még, kis szomorúsággal, mert annak idején szerette ezt a kis tavacskát. De még Alex igazgató úr, egyik elődje, megszüntette.*

*Marcel megmosolyogja a fiatalokat, és imbolyogva feláll hártyás kis lábain a fiú tenyerében, majd visszahuppan. Túl egyenetlen, de nem üti meg magát, csupán belegabalyodik a hajába, ahonnak ki is kecmereg kis mocorgás, és morgás után.*
- Nem kell a nagy tó. Csináljanak egy kcisit, ami sokkal. Kényelmesebb, és nincs benne. Annyi furcsa dolog. *mondja, hallhatóan jobb tördeléssel, de még mindig nem az igazival. Aztán csak üldögél és mered a fiatalokra.*
- Ti szerettek vizet? *kérdezi egyikről a másikra nézve.*

*Felpislog, és észreveszi a kezeket, amire szinténcsak mosolyog. Úgy tűnik ő kellett ahhoz, hogy azok ketten jobban összeismerkedjenek.*
- Kis tó jó lesz. Nem kell üvegkalitka. *rázza meg hosszú teljesen sima fürtjeit, és sárga szemeivel fürkészi a fiút tovább. Annyira meredten figyeli, hogy a szemüveg lecsúszik az orráról, és belepottyan a vízbe. Aztán Marcel feláll, és és hártyás kis kezével a fiú szeme felé nyúl, segítő szándékkal. A ravi gradolinok kezén lévő hártyák gyógyító nedveket termelnek, így jó például a látás javítására is. Megérinti a fiú szemeit, ami kb oylan érzés, mintha csak két csepp víz menne a szemébe, majd visszahuppan, és megkapaszkodik hogy le ne essen.*
- Látsz, jobban? *kérdezi végül, majd dúdolni kezd egy dallamot.*
- Kis tó, jó társaság. *foglalja össze a mondandóját, és a jó társaság alatt a fiatalokat érti.*
- Igen, nagyon régóta élek már a vízben. Sok sok éve. *felel végül, de azt nem tudja hány éves lehet.*

*Az uszodás részre semmit nem szól, ahhoz ő nem ért, és nem is szól bele, de amikor a fiú a szemüvegét keresné, és már jobban lát, megrázza a fejecskéjét, és így szól.*
- Nem kell, szemijüveg *próbálja kimondani az általa nem ismert szót, és újból talpra áll, és addig simogatja hártyás kezeivel a fiú szemét, amíg az szemüveg nélkül is nem lát tökéletesen kristálytisztán.*
- Látsz tiszta jól? *kérdezi ismét, majd a fiú kezéből beleugrik a vízbe, és ide-oda libben.*
- Dallam? Régen énekelte nekem, egy szép. Boszorkány, aki gyakran üldögélt a. Régi kis tavam mellé. Volt neki nagyon szép hang, és ének. *meséli Marcel, nem teljesen helyesen, de azért érthetően. Aztán Leilára néz.*
- Nem gyógyító, én csak érint. És másnak lesz jobb. *feleli, mert történt már hasonló, de néhány éve le akarták vadászni éppen emiatt, hogy sok midnenre jó a váladéka. A fiúra néz.*
- Tó mindegy. Kint is lehet, vagy bent. Majd eljövök hozzátok megint. *feleli, és ezzel kiugrik a tóból, megpördül, és fejjel lefelé belezuhan, és a tó alja felé kezd úszni. Mikor eltűnik, és már fekete folt sem látszik, akkor, a tavirózsák is lemerülnek, és a növényzet is eltűnik, a szőnyeg ismét szőnyeg lesz, a nádszékek pedig puha fotelok, és kanapék. Minden visszanyeri a formáját, kivéve, hogy a szőnyegen marad két, vízcsepp alakú gyönyg. Marcel könnyei, amiket mások akár ékszerként is viselhetnek. És persze az, hogy Greg szemüvege nem kerül elő, mert már nicns rá szüksége, a varázslat tartós.*

//Köszöntem, és ha nem baj, akkor a varázslat tartós, szóval nem lesz szükség többé szemüvegre.//

*Furán pillantok rá, de aztán elnevetem magam. Így, szemüveg nélkül, sokkal helyesebbnek néz ki, a szeplők meg pattanások kit érdekelnek? Nekem is vannak.*
- ennek igazán örülök. *jegyzem meg és fordulok a kis lény felé, és én is megköszönöm neki.*
- Igen, köszönjük szépen, ez nagyon kedves volt tőled. *mosolygok rá, majd Greg magyarázatára és Marcel mondandójára is biccentek.*
- Igen, biztosan így van, máskülönben mi magyarázhatná ezt? *mondom, amolyan költői kérdésként.*
- Gyere máskor is, addig megcsináljuk neked a tavat jó? *szólok az éppen eltűnedező lénynek, remélve hogy hallja még amit mondok. Aztán a fiúra pillantok, és az annak kezében lévő két kis gyöngyre. Aztán előhúzom a pálcám, és szalagot büvölök köréjük hogy két nyaklánc legyenek. Az egyiket elveszem és Gregory nyakába akasztom.*
- Tessék, nagyon szépen mutat rajtad. *aztán a másikat a saját nyakamba akasztom, és akaratlanul is arra gondolok, hogy ez milyen szép este volt, és milyen szép pillanat.*
- Igen, szerintem is. De azért kedves tőle, hogy hagyott nekünk ajándékot. *nézem meg újra a teljesen sima vízcsepp alakú medált. Lassan felállok a tópartól, illetve most már szőnyegről. A fiú felé fordulok.*
- Lassan el kellene menni aludni nem? Megyünk együtt a második emeletig? *kérdezem és remélem jön velem. Elindulok az ajtó felé Greggel, és még a mai estéről beszélgetünk miközben elérünk a tornyokig.*

//Köszönjük szépen Mesélő néni/bácsi! //