Név: Dorina Margaret (M.) Hattaway
Születési hely, év: London, 1988
Kor: 23
Titulus: Auror
Álláspont: Jó
Származás: Aranyvér
Történet:1988. Ekkor kezdődik a történetem. Igazából nem túl izgalmas, legalábbis nekem nem az. Aranyvérű család leszármazottjaként születtem meg, szüleim jómódú borászok, akiknek elég sok pénzünk származott ebből a dologból. Szerintem ők sem gondolták volna, hogy így meggazdagodnak belőle. Tehát London mellett egy elég nagy telken lakunk, borászattal, pincével és rengeteg szőlővel. Szerintem mi vagyunk az egyetlenek, akik evvel foglalkoznak itt. Anyukámmal töltöttem minden időmet és ettől jobbat egy kislány el sem tudott volna képzelni magának. Imádtam őt, de aztán egy incidens miatt elváltak a papámmal. Ő elment, engem itt hagyott az apura.
Van egy ikertestvérem, akiről nem tudok. Nagyon kicsi voltam, nem emlékeztem rá, hogy nem hárman, hanem négyen voltunk a családban.
Egy férfi mellett mégis csak más az élet mint egy nővel. Jó életem volt így is, ámbár apám fiúként kezdett majdnem hogy kezelni. Én pedig hagytam magamat, bejött a stílus ami azt illeti. Egy időben eléggé fiúsan is öltözködtem, de aztán megtaláltam anyu régi ruhájait a padláson és rájöttem, hogy azok nekem mennyire tetszenek. Persze apám nem ellenkezett. Majd elkezdtem felcseperedni, magántanár járt hozzám minden héten, úgy tanultam. Közben apám beszerelmesedett egy szörnyellába, akitől még a hideg is kirázott. Már akkor is elég nagy bajkeverő voltam, vagy legalábbis el tudtam intézni, érni azokat a dolgokat, amik nekem nem tetszettek. Sikeresen megutáltattam magamat a nővel, ámbár bármit elkövettem, nem sikerült elüldöznöm őt. Apám nagyon ragaszkodott hozzá. Feleségül szerencsére nem vette, de én már alig vártam, hogy elköltözzek onnan.
16 éves voltam, amikor megérkezett a levél a Wilianből, hogy felvettek és tanulhatok ott. Szörnyella persze nagyon örült, hiszen végre megszabadulhatott tőlem, akit a házban-legjobban utált. Nem bántam, hogy el kell mennem, bár apám nagyon hiányzott. Az Amira házban jártam ki a négy évet, aztán pedig úgy döntöttem, tovább indulok. A Misterioban mentem tovább, Aurorképzésre. Ez vonzott legjobban. Sikeresen ki is jártam az iskolát 23 éves koromra, és szerencsére Londonban helyeztek el újonnan. Most kezdtem, és remélem, hogy sikerül beleadnom apait, anyait a dolgokba.
Mellesleg közben sikeresen kitanultam a metamorf mágiát, amelyet általában jól fel tudok használni az ’ellenségeim’ ellen. //mesélői engedéllyel.//
Jellem:Naiv, erős lelkű. Mindig fogja a saját pártját és kiáll a saját igazáért. Ha valami nem teszik, neki azt kifejezi. Igyekszik a jóért küzdeni. Jó emberismerő, szinte első találkozásnál kiismeri az idegeneket. Amit mondanak nekem (pl főnök) azt úgy végzi el vagy éppen még jobban is. Meg tud állni a saját lábán, nő a javából. Apja igen jól megnevelte, felkészítette erre az életmódra. A barátaival rendes persze, tud viccelődni is, de nem tűri el hogy lenézzék, leszólják.
Kinézet:175 cm magas, 60 kg. Nem eszik keveset, nagy gyomra van de ez szerencsére nem látszik meg rajta. Érdekes barnás-zöldes szemei vannak, valamint szőkésbarna haja, amit legtöbbször göndörítve vagy kivasalva hord. Mindig ápolt, jól kinéző, és divatos. Szereti követni azt, de főleg azért, mert úgy nem néz ki aurornak. Anyjára hasonlít inkább, szemeit az apjától örökölte. Imádja a színes dolgokat, bár leginkább valami pirosba, kékbe vagy éppen sárgában látni. Talárt nem nagyon hord.
Pálca:10,5 hüvelyk, Turultoll, Tölgyfa
Állat:Egy fehér
kiscica akinek érdekes
szemei már az első percben elbűvölték. A Perzsa cica neve Shasta.
Elemi mágia: