Kép a karakterről
Név: Christopher Thorne
Születési hely, év: 1988.07.11, London
Kor: 24
Titulus: Auror
Álláspont: Jó
Származás: Félvér
Történet:1988 nyarán születtem meg Londonban. Apám aranyvérű, anyám pedig félvér volt. A szüleim mindketten kiváló aurorok voltak, manapság már nem nagyon alkalmazzák őket. Jelenleg a minisztériumnál dolgoznak és elég jó pozícióban.
Gazdag családban nőttem fel, de ez nem befolyásolta a személyiségemet. Sohasem vágtam fel azzal, hogy jómódú családból származom. Én és a szüleim ugyanolyan embernek tekintjük magunkat, mint bárki más aki nem él olyan jól. Mivel anyám félvér, ezért eléggé ismerem a mugli dolgokat. Mindent megkaptam amire egy gyerek vágyhatott, de én nem akartam túl sok mindent.
Nekem inkább csak barátok kellettek volna.
A mágusképző iskola előtt egy egyszerű polgári iskolába jártam, ahol megtanultam az alapokat, amit általában a muglik szoktak. Ekkoriban már tudtam, hogy varázsló leszek, amit nagyon boldogan vettem tudomásul. Voltak rá jelek, hogy mágus vagyok, de féltem bármit is kipróbálni.
Alig bírtam kivárni, hogy megjöjjön az a levél, amiben benne van, hogy felvettek az iskolába.
16 éves koromban bekerültem Wilian Mágusképző Szakiskolába, ahol az Amira házba kerültem.
A suliban sok barátot szereztem, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. Az iskolát kiváló eredményekkel végeztem el és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most auror vagyok.
Az iskolában a kviddics volt a kedvenc időtöltésem, a feladatom pedig a három karika őrzése volt. A másik kedvencem a párbajszakkör volt. Mindig is imádtam harcolni másokkal, talán éppen ezért lettem később auror.
Szeretem a munkámat, bár nagyon veszélyes a legtöbbször. Mert ha egy halálfalóval futok össze az nem éppen egy könnyű párbaj szokott lenni. De eddig szerencsére nagyobb sérülés nélkül megúsztam.
Mostanában néha eljárok párbajversenyekre vagy kviddicsmeccsekre, de általában csak, mint néző. Néha szoktam a barátaimmal játszani, de az iskola után nem csináltam rendszeresen.
Egy ideje már keresem az igazit, ami nem egyszerű, mert elég sokat dolgozom mostanában. De úgy vagyok vele, hogy majd rám talál ha eljön az ideje. Addig is minél több halálfalót a börtönbe akarok juttatni.
Jellem:Alapvetően nyugodt vagyok és ritkán keverem bele magamat olyan dologba, amiből csak rosszul jöhetek ki. Mindig megvédem azokat akik fontosak a számomra, kerüljön bármibe is.
Nem vagyok az a tipikus társasági ember. Inkább csak csöndben hallgatom a többieket és csak akkor szólok bele ha tényleg nagyon muszáj. Közvetlen és kedves vagyok az emberekkel, de csak akkor ha én is ugyanezt kapom vissza.
Kinézet:Barna, rövid hajam van. A szemeim kékek. Két méter magas vagyok és elég jó felépítésű ami néha jól jön, ha esetleg közelharcra kerülne a sor. Ha szolgálatban vagyok általában talárt hordok, de inkább a laza ruhákat szeretem. Szeretem a kék és a zöld színeket, gyakran hordok olyan pólókat is amelyek kiemelik az alkatomat. Általában mindig kényelmes cipőket viselek, még munka közben is, hogy ne legyen soha kényelmetlenség ebből adódóan.
Pálca:12 hüvelyk, Akácfa, Kigyóméreg
Állat:Nincs
Elemi mágia:Nincs