Tópart

*Már nem is érdekli semmi Ted szavaiból, ami nem Will feltámasztásáról szól.*
-Nem érdekel, hogy beenged-e... azért kaptad a kést, hogy idehozd Willt! *kicsit emeltebb hangon beszél már, kezdi elfogni az idegesség. Izgatott és ideges és zavarja, hogy pont Teddel beszélnek erről. Mégis mi késztette a srácot arra, hogy végül megpróbálja feltámasztani az áldozatát?*
-Hozd ide őt... kérlek... *suttogja maga elé, majd egyre érdekesebb dolgok felé terelődik a szó. A lány teljesen össze van most zavarja. Kihúzza pálcáját az övéből és azt kezdi forgatni a bal kezében. Ugyanis a jobb kezét még fájlalja a vágásoktól... Ma reggel is beszerzett egy szép heget...*
-Nem érdekel mennyi dolog és milyen durvák... Csak mondd! *nem tűr ellenszegülést vagy várattatást, de szerencsére Ted már sorolja is a hozzávalókat.*
-Víz, főnixtoll, sárkánypikkely... *ismételgeti halkan* ...smaragd, rubint, aranyérem... Ezek beszereszhetőek. *mondja elgondolkodva, hogy hol lelhetne rá a dolgokra, de a szükeség folytatja. Egy pillanatra elkerekednek a lány szemei. Sindy jut eszébe, de gyorsan tovább gondolkodik, nem keverné bele a lányt... csak, ha ő az utolsó reménye...* -Fenébe... nincs ilyen ismerősöm! Majd a suliban.. hátha van valami rávehető diák, aki olyan hűde tiszta lelkű... *aztán összeráncolja homlokát és elszánt tekintetét a fiúéba fúrja.* -Aztán ha megvan a csali, majd végzek vele! William testét pedig Te hozod el, ha úgy is tudod, hogy hol van... *Aztán mielőtt a fiú szólhatna, ő csak megfordul és felveszi a táskát a földről.*
-Holnap este...itt..várlak... Kérlek hozd vissza nekem Willt... kérlek... *szemei csillognak, nehezen állja meg, hogy egyetlen könny se csússzon le az arcán, halkan beszél, hangja pedig épphogy nem remeg. *
-Én már holnap elkezdem beszerezni a dolgokat... *folytatja egy perc szünet után, hangja újra erős és elszánt.* -Az unikornis meg... *jól titkolja, hogy taszítja, hogy unikornist öljön... de a szerelem, ha kell.. öl... és a hangja ezen szavaknál is erős, elszánt és nem tűr ellenkezést...* -Ahogy megvan a csali... majd találkozunk az erdőben.... *mondja és ha Ted nem akar már semmit se mondani, akkor elindul befelé... esetleg, ha Ted követi, azt sem bánja...*

//Fagy még mindig...//

*Egyszer Will jelenik meg a fejében, azután a múlt, egyszer a lehetséges jövő, majd a Teddel való beszélgetésen gondolkodik, azután a rituálé lehetséges kivitelezése... az unikornis ölés. Arra terelődnek gondolatai, hogy miért pont ő ölje meg a világ legtisztább lényét? Igen, minden... MINDENRE képes szerelméért, de nem szabadna elveszítenie a fejét. Éssss...végső soron, Ted már gyilkolt... és.. talán nem a világ legtisztább lényei közül egyet, de elvenni egy életet mindenképp bűn... mindegy, hogy egy ártatlant vagy egy bűnözőt fosztott meg a lelkétől. Tehát Luthia nem fog kapkodni az unikornisölő posztért, de nem fogja megvárni, amíg eldöntik, hogy ki legyen az. Ha egy percnyi kételkedéssel is késleltetik a kedvese feltámadását, ő csak felkap egy tőrt és cselekszik...*
-Az addig okés, hogy tiszta legyen a lelke... De valahogy rá kell venni, hogy ezt a szívességet megtegye nekünk. *elgondolkodik egy pillanatra* Mert ha annyira tiszta a lelke, nem biztos, hogy könnyen belemegy az unikornis vércsapolás ötletbe. *eszébe jut, hogy William mindig milyen könnyen elintézett mindent. Két pofon és mindenki azt tette amit akart.* -De ez legyen a legkevesebb. Rávesszük sec perc alatt... *Mondja, miközben Ted mellett sétál. Most furán elviseli a srácot, de ha ennek egyszer vége lesz... *
-Azért... ne hidd, hogy megszerettelek... *szólal meg egy kis csend után. Visszagondol az egyedül töltött napokra a Watson kúriában. Ha nem téved oda az az idegen... Egy idő múlva talán William után ment volna....*
-Gyűlöllek azért amit tettél. *kihangsúlyozza az első szót elég szépen.* -És bár fogalmam sincs hogy lehet... de most talán egy a célunk. *és ebben nagyon is igaza van és csak emiatt viseli el a fiút, sőt talán még pár szép szót is kaphat... majd...néha...talán.*
-Sikerült gyökeresen megváltoztatnod az életem.... *jegyzi meg csak úgy a levegőbe, kissé elgondolkodva, de komolyan, majd jobb kezére pillant, amin a fehér kötés már átvérzett.
Luthiát kissé zavarja, hogy ilyen nyugodtan beszélget Teddel. Még a saját viselkedése is meglepi.... Szinte meg sem lepődött Ted elhatározásán, mindent érzelmek nélkül vett... Minden esetre most már csak egy dologra tud gondolni... holnap láthatja Willt.*
-És nem Te ölted meg Willt... *nem tudja pontosan ebbe miért kezdett bele, de annyiszor került a nyelvére és mégsem... most azonban lehet esély arra, hogy kifejtse Tednek mi is volt a helyzet kedvese halála előtt... már ha Luthia kibírja sírás nélkül.*

//Hát ez most egy ilyen játék.... Még nem olvad...//

~Will... csak legyen már holnap este!~ *Fut keresztül agyán a gondolat többször is, majd a lány felsóhajt. Csendben hallgatja a fiút, legközelebb csak a kérdésre válaszolva szólal meg, miután biccentett egyet.*
-Igen. De csak is William miatt... *ez talán Tednek is egyértelmű, de azért jobb többször kihangsúlyozni, hogy Luthia már nem fog sosem megbízni a szőke srácban.*
-Wallace...! *nyög fel a név hallatán. Teljesen el is felejtette a srácot. Nagyon reménykedik Lú, hogy nem is fog vele összefutni, amíg nem találkozott Liammel. Ahh, de elkergeti a Wallaceról szóló gondolatokat és tovább figyeli a mellette sétáló szavait. Lace-t pedig sec-perc alatt kiűzi a fejéből... Főleg, hogy nem akármi került most szóba.*
-Igen. De az Én hibámból halt meg.... *kis szünetet tart. Hangja eléggé erős, nem remeg és nem csuklik meg, de érezhető a lányon, hogy csak jól titkolja gyengeségét... valószínűleg, ha egyedül marad, újra ki fog törni...* -...Megkértem... vagyis megígérte, hogy nem fogja bántani Sindyt. Így hát Téged sem bánthatott, mert azzal Sindynek is árt... Nem tudom pontosan mi történt ott, a helyszínen. De hiszem, hogy betartotta az ígéretét. Ha ez nem lett volna.... *nem folytatja. Egyrészt, mert talán Ted is el tudja képzelni a továbbiakat, másrészt, mert nem képes folytatni.*
-Hagyjuk... Most a legfontosabb William feltámasztása. Arra kell koncentrálnunk... *zárja le.*


//Én nem szeretem az off-time-os játékot, de... ez most ilyen oszt' kész... ha valakinek nem tetszik, ne nézze ^^... És még kedves voltam //

*Biccent a fiúnak, hogy az megértette, amit Lú már ötszázszor elmondott.*
-Hagyd már azt a hülyét... *hát igen, Lú nem szereti Wallacet és azt sem, ha szóban tartják, amikor el akarja felejteni.* ~Vajon Tednek jól esne, ha a halott szerelmének az ikertestvérét kéne bámulnia???~ *csak, mert Ted annyira szónál tartja és nem fogja fel, hogy Lú miért hagyja elszállni a füle mellett a Wallaceról szóló dolgokat...*
-Persze, hogy nem tudtad. *térnek rá a kissé kellemetlen témára. Lú még mindig tartja magát, nem is csillog a szeme, nincsenek könnyek és a hangja is tiszta.* -De végülis... Ez nem számít nem? Megölted és kész... *húzza tovább Tedet, pedig látja a fiún, hogy... bánja??? Mi ütött belé? Bár Lút nem érdekli...kíváncsi, de figyelmen kívül hagyja. Most ugyan együtt dolgoznak és elviselik egymást, de Luthia nem fog alább hagyni a gúnyokból és sosem fog a szőkeségben megbízni.*
-Alexnek? Ez jó ötlet! Ez nagy segítség lenne Williamnek, miután visszahoztuk... *Lú úgy beszél, mintha biztos lenne a fiú feltámadása, pedig az még arrébb van és lesz egy-két necces kanyar a dologban.*
-Majd azt is elintézem valahogy! Csak legyen már itt Wil.... *sóhajt fel újra.*

//Off-time...jeejeee, Off-time, jeeejeee... Ohh Teddy, ezt bóknak vettem ott feljebb! :$ //

* A sziklán ültem, s a múló naplementét bámultam egész végig, mint már oly sok ideje minden nap. A csendesség is egészen felüdítő volt, hiszen bent a kastélyban folyton zsivaj van. Jó, nem azt mondom, hogy a világ többi pontján is hasonló neszezés lappang, akárcsak itt kint a tónál, de ez… ez egészen más. Oly elképesztő hatással van rám, hogy az eddig felgyülemlett dolgok bennem szép lassan kezdenének kiszivárogni egész testemből, avagy elmémből.
Ekkor egy kisebb suttogás zavarta meg a már-már álmot adó némaságot. Legelőször csupán valamiféle tébolyult rögeszmeként fogtam fel, mely az engem körülölelt bozótosban rejlik. Igen! Csak is ez lehet az előbbiek háta mögött, mivel a régi kastély telis tele van porral, meg az egyéb hozzátartozó kis organizmusokkal. Itt pedig olyan tiszta a levegő, mint otthon, North Berwick-ben a tengerparton.
Néhány röpke pillanat elteltével a farmerzsebembe nyúltam, hogy az én kis éltető csoki szeletemet megleljen. Ha jól sejtem, akkor csupán reggel kaptam be valami szürke micsodát, amit az itteniek maradéknak neveznek. Hát, így jár az a szerencsétlen, ki tovább heverészik fent a hálótermében. Felbontva a papírt még mindig a ragyogó víz tükrét lestem, melyet a feljövő csillagok, illetve Hold fénye világított meg. Nos, ilyet is aligha lát az ember minden egyes éjszaka, mivel ahonnan én jövök ott általában szürke a felhőzet, bár mindössze az év alig 60 napján esik az eső, vagy hull a hó. Ez olykor átok lehet a nép számára. De tekintettel a mi kis boszorkánysággal, s mágiával egybekötött életünkre ez az aprócska hiba is kiküszöbölhető… *